A közös kereskedési nap alkalmával bemutattuk a platformot, amin amerikai részvényekkel kereskedünk. Majd bele is vetettük magunkat a részvények figyelésébe és élőben kereskedtünk.

Találtunk is egy remek papírt, amiben láttunk fantáziát. Ez a VPRT volt, mely a nap elejétől kezdve erős részvénynek számított. A nyitás pillanataiban 1 dollárt emelkedett, majd folytatta a felfelé ívelő trendjét. Viszont délután háromnegyed kettő körül (amerikai idő szerint) láttuk, hogy korrekcióba kezdett. Ez a korrekció aztán lassulni kezdett, végül megállt, aztán megtört a lefele trend: a korrekció várhatóan véget ért. Ekkor döntöttünk úgy, hogy belépünk 32.64 dollárnál.

A papír rögtön elindult felfelé, persze volt időm elmagyarázni, hogy hol szállnék ki a tradeből, mindkét irányba. Az egyik irány, ha esetleg nem lenne sikeres a trade, akkor hol lenne a stop-loss. Ez nagyon fontos, hiszen konzisztensnek kell lenni és szigorúan kell venni a stop-losst. A másik irány pedig a nyereség iránya. Hol érdemes kiszállni ahhoz, hogy egyrészt hosszútávon nyereségesek maradjunk, másrészt mennyi „svung” van a papírban, harmadrészt pedig figyelni kell az egész számokra is, itt például arra, hogy a kiszálló lehetőleg $33 alatt legyen. (Ha azt gondolnánk, hogy van annyi lendület, hogy áttörje, akkor lehetne feljebb is, de itt egy nagyobb lefele trend felső vonalát is figyelni kellett.) A trade sikerült, még $33 alatt kiszálltunk, és részvényenként 33 centet kerestünk rajta!

(A képre kattintva a trade a The Personal Trading Coach trade elemző szoftverben nyílik meg, és közelebbről meg lehet tekinteni.)

elo kereskedesi nap vprt trade